Miket beszél Borockó Úr, borzalom

 

elso_vh_civil.jpg

Az utolsó otthon töltött estéjén Boroczkó Lénárd, apai nagyapám,  meglátogatta ügyvéd barátját, Zénót, akinek nagy feje volt és vékony nyaka, a szavak első szótagjait hangsúlyozta, és éppen a helyi szénbányatulajdonos, a szakállas, kopasz, kerekfejű, rekedtes hangú Elemér társaságában töltötte az időt. Szalonkabátot viseltek, francia konyakot meg tokaji aszút és természetesen fekete kávét ittak, és fújták a füstöt kubai szivarjaikból. Az ügyvéd Zénó nemrég rendezte be újonnan hatalmas villáját a Mecsek oldalában, amely felkiáltójelként meredezett ki az erdőből, színtiszta szecessziós bútorokat hozatott Bécsből.

Megyek a háborúba, mondta Lénárd, irtani az embert, micsoda hülyeség, fel nem tudom fogni.

A nemzetért, a nemzetünkért fogsz harcolni Lénárd, az neked hülyeség, elképesztő, mondta Zénó, az ügyvéd, és ne nagyon hangoztass ilyen nézeteket, hogy micsoda hülyeség harcolni, megütheted a bokádat, és még én sem tudlak majd megvédeni.

Közben  jeleket adott Lénárdnak, ne legyen olyan szabadszájú, nem maguk közt vannak, célozva a bányatulajdonosra. 

A haza szent, Boroczkó úr, ha nem tudná, felvilágosítom, mondta Elemér, a bányatulajdonos, komoran.

Lénárd azonban nem akarta venni  az ügyvéd jeleit, fel volt dúlva.

Megmondom őszintén, uraim, mondta, hogy hajlamos voltam én is még nemrég imádkozni a hazáért, mint valami szentségért, hajlamos voltam a hazát valamiféle mitikus fogalomnak tekinteni, kultusszal övezni, de most, hogy irtanom kell azokat, akik a saját hazájukat szintén szentnek tartják, hát zavarban vagyok. Ráadásul arra jutottam, hogy a haza, a hazánk tele van visszaélésekkel, túlkapásokkal,  önkényeskedésekkel,  törvénytelenségekkel, és mindez, uraim, a nemzet puszta fennmaradását veszélyezteti, akár annyira is, mint egy háborús vereség.

Amit mond, az egyszerűen provokáció, kiáltott fel Elemér, a bányatulajdonos, és mintha kétségbe vonná ön, Boroczkó úr, a háború szükségességét, holott a háború szükséges, sőt szükséges jó, ráadásul győzni fogunk, mert a mi oldalunkon az igazság, és az igazsággal, a haza és a nemzet nagyságával, no meg a győzelemmel nem lehet játszadozni. 

Maga könnyen beszél, Elemér úr, magát nem hívták be, mondta Lénárd.

Az ügyvéd rosszallóan rázta a fejét, újból jeleket adva Lénárdnak.

Lénárd, hogy eleget tegyen ügyvéd barátjának, próbálta magát szalonképessé tenni, és jópofáskodni  kezdett, rátérve arra, hogy nemrég egy Elvira nevezetű jósnő végelgyengülésben halt meg a súlya miatt, huszonöt kilóra fogyott, a koporsó zörgött a csontjaitól, és férje ott, Elvira sírján vágta el, bánatában, a saját torkát, hátrahagyott levelében írva, hogy bűnhődni akar, mert hagyta, hogy Elvira a szeme láttára kifogyjon a világból.

Érdekes, mondta Elemér, a bányatulajdonos, roppant érdekes.

Lénárd tud ilyeneket, mondta mosolyogva az ügyvéd.

Inkább térjünk vissza ahhoz, mondta Elemér, a bányatulajdonos, hogy a háborút  megnyerjük, és azért nyerjük meg, Boroczkó úr, mert ha kimondjuk ezt a szót, magyar nemzet, mintha imádkoznánk, és ilyenkor Isten meghallgat bennünket, tehát Isten velünk van, magának is javaslom, Boroczkó úr, hogy a fronton ne csak lőjön, hanem imádkozzon is.

A lövészárok nem templom, úgy sejtem, mondta Lénárd komoran.

Éppen most akarsz leszokni az imáról és a hazaszeretetről, Lénárd, mikor eltölti a lelkeket a vallásosan hazafias érzület, mert vallás lett a háborúból, jegyezte meg Zénó, az ügyvéd kissé ironikusan, és hozzátette, magasra csapott a hazafias láng, úgy lángol, hogy már ettől megretten az ellenség, hiszen még az ellenzék is lángol, lám, évek óta harcol a magyar vezényszó követeléséért az osztrákkal közös, de magyar egységekben, harcol a magyar zászlókért és jelvényekért, hogy például tudja az ellenség, kivel áll szemben, és ha tudja, hogy a magyarral, akkor mindjárt tele lesz a nadrágja.

Önkéntelenül elnevették magukat.

És azt tudják az urak, jegyezte meg Lénárd, hogy létezett egy másik híres holttest is, Koszorús-Nagy Mária nevezetű, akit a szeretője, Schreiner Tamás József azért ölt meg, mert nem volt képes lefogyni, és a tetemet, amely száznegyven kilót nyomott, kofferba gyömöszölte, mondhatom, nagy teljesítmény volt magában már ez is, meg az is, hogy kicipelte a Déli vasút  állomására, és feltette, figyelem, éppen a pécsi  vonatra, ide hozzánk, de valahogy nem érkezett meg.

Ezen is nevettek.

De  a bányatulajdonos, Elemér, észbe kapott, fontoskodó ábrázatot öltött, és megjegyezte, ejnye, Boroczkó úr, ne terelje el a szót, tehát vissza a fontos témánkhoz, a háborúhoz, amely bizony dagaszthatja a keblünket, és felvilágosítom,  magyarul hangzó parancsra kiugrani a lövészárokból dicsőség, sőt meghalni is úgy érdemes, hogy közben a hazát éltetjük magyarul. 

Sokáig éljen a haza, mondta Zénó, az ügyvéd, és koccintásra emelte francia konyakkal telt poharát, itt élned, halnod kell, amint a költő megírta, és mosolygott.

Azért nem kellene rögtön belelőni egy tüntető tömegbe, mondta Lénárd, a demonstrálók is magyarok.   

Vigyázat, Lénárd, tudhatnád, hogy az ellenünk szegülők egy nemzetközi összeesküvés részei, mondta az ügyvéd, legalábbis ezt olvastam az újságokban,  erőt kell mutatnunk velük szemben.

Csak a magasabb munkabér izgatja ezeket az izgatókat, mondta a bányatulajdonos, tesznek az országra.   

Igaza van Elemér úrnak, szögezte le az ügyvéd, és hozzátenném, hogy ezek az izgatók ellenségei a vallásnak, a családnak, a Monarchiánknak, benne a magyar birodalomnak, ezt te sem tagadhatod, Lénárd, így hát, mondjuk ki, rombolnak, erkölcstelenek.

Szét van esve az ország, jelentette ki Lénárd, csak a politikusaink nem akarnak erről tudomást venni, olthatatlan gyűlölettel áll szemben egymással mindenki, párt, nemzetiség, vallás, osztály. És kérdem, talán az oly fennen hirdetett magyar állameszme nem képes  az összefogásra, az összefogásukra? Hát akkor mire képes? Szóval összefogni kéne minden réteget, beleértve a zsidókat is, megbecsülni őket, egy erős ország érdekében.

Az a baj, hogy a nemzetiségek, beleértve a zsidókat is, más emberek, mint mi magyarok, mondta Elemér, a bányatulajdonos, ez igazán belátható.

Az ügyvéd bólogatott és mosolygott.

Mondjuk ki bátran, hogy a tótok, az oláhok, a rácok és a zsidók más fajhoz tartoznak, mondta az ügyvéd továbbra is nevetve.

A bányatulajdonos Elemér megkérdezte, az biztos, hogy más fajhoz tartoznak?

Az ember egyetlen  fajhoz tartozik, mondta Lénárd, egyetlen egyhez.

Nana, mondta az ügyvéd, Zénó, kikérem magamnak, hogy én a zsidóval egy faj legyek, és elkomolyodott.

Még elgondolni is szörnyű, mondta a bányatulajdonos  Elemér.

Úgy tudom, hogy maga, Elemér, zsidó, mondta az ügyvéd, és diadal ült az arcán.

Ha annak is születtem, bár ki tudja, ma már nem vagyok zsidó, jelentette ki a bányatulajdonos Elemér sértődötten, könyörgő tekintettel, magyar hazafi vagyok, kérem, bízzanak bennem, uraim.

Emelje fel a munkásai fizetését, és akkor bízom magában, mondta Lénárd, annál is inkább, mert ha alacsonyak maradnak a bérek, forradalom is fenyegethet.

Miket beszél, Boroczkó úr, borzalom, mondta  Elemér, a bányatulajdonos, forradalmat emlegetni elvetemültség.

Tényleg, miket beszélsz, Boroczkó barátom, fortyant fel Zénó, az ügyvéd, fogd már föl, hogy kitört a háború, és győznünk kell, és a győzelem fel fog érni egy jó értelemben vett forradalommal.

Ez a beszéd, ügyvéd, úr, mondta Elemér, a bányatulajdonos.

Egy halálosan beteg ország, mint a mienk, húsz körömmel kapaszkodik tulajdon halálos betegségébe, egy ilyen ország nem győzhet semmilyen háborúban, sajnos, uraim, jelentette ki Lénárd.

Te hülye vagy, Boroczkó, szögezte le Zénó, az ügyvéd.

Több mint hülye, lázító, horkant fel Elemér, a bányatulajdonos. Mintha elfelejtené, hogy császárunk és királyunk győzelemre született. Apropó, uraim, a királyunk, ugye a császár, magyarul mondott lelkesítő beszédet.

Nem lehetett érteni, jegyezte meg Lénárd, a kiejtése, a mondatfűzése kívánnivalókat hagyott maga után, túlságosan bécsies volt.

De a magyar beszéddel megint kimutatta, hogy szereti Magyarországot, királyunk egy magyar hazafi, jelentette ki a bányatulajdonos.

Állítólag magyar nő volt a dajkája, mondta az ügyvéd, és mosolygott.

Ki kellene tüntetni ezt a dajkát, jegyezte meg Lénárd, és nevetett, valamelyik nagy, bojtos zászlórenddel.

Mindenesetre, Boroczkó úr, javaslom, hogy hős királyunk nevével menjen a harcba, mondta a bányatulajdonos Elemér.

Nem kell biztatni Lénárdot ilyesmikkel azért, jegyezte meg az ügyvéd Zénó zordan, tisztában van ő a dolgokkal, akármit is beszél.

Uraim, mondta  Lénárd,  hadd meséljem még el, hogy sokan nem voltak képesek megérteni annak idején, hogy Fischl miért ölhette meg Steinherzet kalapáccsal, erre vonatkozóan azonban szakértők a következőképpen rekonstruálták  a tragikus vasúti utazás történetét: Steinherz kupéjába beszállt Fischl, elkezdtek diskurálni: hogy van Steinherz bácsi, kérdezte Fischl, nagyszerűen, válaszolta az; hogy megy az üzlet, remekül; hogy van a család, pompásan; hogy szolgál az egészség, ragyogóan; hát a sok jó hír hallatára Fischl  nem bírta tovább, vette a kalapácsot és lekopogta.

Az ügyvéd nevetett, a bányatulajdonos zavartan nézett.

Szép temetést kérek, uraim, segítsenek majd abban, hogy holttestemet hazahozzák, mondta Lénárd nagyapám búcsúzóul.