A Horthy-féle Nemzeti Emlékkő felavatása - Divatbemutató

A MAGYAR LÁTVÁNY folytatása:

III

A kicsivé lett ország divatja a nagyság visszaszerzésének ábrándjában.

A Nemzeti Hősök Országos Emlékkövének avatása

1929. május 26.

 

 

 Huszárzenekar, élénkpiros huszáregyenruhában, kesergőket játszik, például Csíkországi fenyvesekbent, az ünneplő tömegtől lassan benépesedő, a nyáriasan sütő, május végi napfénnyel teli Millenniumi Emlékmű előtti téren.

Az Emlékműre már visszaállították Ferenc József szobrát.

Megjelennek hírnökök, pontosan tizenkettő, sárga kacagányban, vagyis bal vállukra vetett farkasbőr bundában, a tavasz végi hőség ellenére is így, izzadnak, miközben megfújják harsonáikat, amelyek, hangsúlyozandó, ezüstből vannak, csillog rajtuk a napfény, erős, harsogó hangjuktól zeng a tér.

A már teljesen elkészült Emlékmű előtt egy fehér vászonnal beburkolt építmény emelkedik, elég hosszan, nem túl szélesen és feltűnően alacsonyan, Árpád lovas szobrának lábánál.  Előtte szószéket építenek fel.

Hangszóróból: Énekeljük együtt kesergőink dallamait, szövegeit az országunktól, nemzetünktől elrabolt területek visszacsatolásáért.

Tömeg: Édes Erdély, itt vagyunk, érted élünk és halunk.

Feltűnnek gyöngyösbokréta-táncegyüttesek, táncolva közelítik meg a tér közepét, élükön lépdelve a Bokréta Szövetség vezetői fekete kismagyarban, más néven bocskaiban. A legegyszerűbb változatát viselik eme ruházatnak, tulajdonképpen az alapszabásút, amelynek zakója fekete szövetből készült, magasan gombolódva, erősen karcsúsítottan, tehát derékba szabottan, feszesen testhez simulva, combközépig érve, állógallérosan és dupla ujjasan a válltól a könyökig, ferdén bevágott zsebbel, fekete zsinórozással, vagyis zsinóros gombolással, a galléron zsinórszegéllyel, a kézelőn és a dupla ujjon zsinórsujtással;  nadrágja egyszerű  szövetpantalló.

A gyöngyös bokrétások szaporán ropják a pernyei seprűtáncot, a szanyi verbunkost, a tordai farsangköszöntőt, a karádi rezgőst, a csurgónagymartoni lakodalmi csárdást, saját zenekaraik kísérik őket.

A néptáncot jól ismertem, anyámnak mint tánctanárnak kötelezően néptánccsoportokat kellett szervezni Rákosi korszakában is.

Hangszóróból: Íme az ország bokrétája, ami kihajtott a Trianon utáni szomorú magyar avarról, és amely bizonyítja a világ előtt, hogy a fehér fajok milyen tehetséges, szép, büszke, ősi és nép-nemzeti része a kis magyar nemzet, ugyanakkor eme bokréta keleti származásunkról is  bizonyságot tesz, ámde mondhatjuk, hogy ezen a keleten tündöklik a nyugat tisztasága.  

A különböző gyöngyösbokréta-táncosok öltözéke hasonló, bár némileg tükrözi a vidéket, a tájat, ahonnan érkeznek. A nők lábszárközépig érő, többszínű háziszőttes vagy kékfestő vagy bársony- illetve selyem szoknyát viselnek; alóla kilátszik öt-hat-tíz, mikor mennyi, kikeményített fehér vászon alsószoknya. A férfiak nadrágja fekete, kék, fehér vagy szürke posztóból készült, paszományokkal ellátva a combon; ingük fehér vászon, hímzett állógallérral, lobogós ujjal; rajta mellény, fekete vagy sötétkék posztóból, illetve selyemből, díszes gombokkal és paszományokkal cifrázottan.

Néhányszor kísértem hegedűvel, gyerekkoromban, vagy húsz évvel később, hasonló néptánccsoportokat, egy egészen más rendszerben.

Lovascsapat érkezik, az úgymond Nemzeti hadsereg, másképp nevezve a fehér különítményesek maradványa, vágtában, a térre érve lassítva, ügetésre váltva. Ruházatuk a huszárruha, a díszmagyar és a bocskai viselet keveréke, piros és fekete színekben; feltűnő rajtuk a fekete föveg fehér darutollal, ez a magyar úri rend hagyományteremtő sapka és kalapdísze; és elmaradhatatlan a sárga zsinórozás és paszomány a zubbonyon; jellegzetes a világosbarna, térdig érő, sarkantyús csizma; és díszes, vastag bőrövükön fityeg a magyar Frommer feltalálta öntöltő pisztoly meg a keleties, ferde szablya piros-fehér-zöld  kardbojttal. Megállva a tér közepén szavalni kezdenek: Nem kell nekünk bolseviki, azt üzeni Horthy Miki, magyar az ő katonája, darutollas a sapkája.

Ezek a különítményesek akasztanak, lelőnek, megcsonkítanak, ahol megjelentek, évekkel ezelőtt, ott folyik a főleg kommunisták és zsidók vére. Később aztán, évek múlva segítenek a kardlapozó lovas rendőröknek feloszlatni tüntetőket, kik munkát, kenyeret követelnek, és segítenek a csendőröknek kordában tartani mindenféle zendülőt.     

Tömeg: Éljen a Nemzeti Hadsereg! Csonka Magyarország nem ország, egész Magyarország mennyország!

Hintók közelednek, bennük a kormány tagjai. Az első hintót öt pej ló húzza, benne a miniszterelnök fehér díszmagyarban, még mindig divat a díszmagyar, mintha a múlt században élnénk. A miniszterek különböző színű díszmagyarokban pompáznak. A tér közepén a hintók megállnak, a miniszterelnök és a kormány tagjai kiszállnak, feltartott kézzel üdvözlik a közönséget, majd mintegy díszőrséget állnak a fehér lepellel letakart építmény előtt, és fogadják  a felvonulókat.

Felhangzik a Szent István litánia zenéje és szövege: Uram, irgalmazz nekünk! Krisztus, kegyelmezz nekünk! Szűz Mária, Istennek szent anyja, könyörögj érettünk!

A Magyar Revíziós Liga tagjai következnek, árpádsávos zászlókkal, egy kitüntetésekkel elhalmozott író vezetésével, a Székely himnuszt énekelve: Ki tudja, merre, merre visz a végzet, göröngyös úton, sötét éjjelen, vezesd még egyszer győzelemre néped. És kiáltozzák: Lesz, lesz, lesz, csak azért is lesz, miénk lesz még Kassa, Pozsony, Eperjes! A bocskait Álmoska-szabásban viselik, vagyis a zakót aranysujtásos díszes zubbonyként, és mivel combközépig ér, felsőkabát benyomását kelti, hozzá fehér tollbokrétás fekete kalap a fejükön.

Majd a Turul Szövetség küldöttsége jelenik meg, ismert nevek vezetésével. Szavalják: Magyarország nagy lesz vagy nem lesz! És harsogják: Ki a galiciánerekkel! Tábláikon, turulmadár társaságában, hirdetik: Nemzeti újjászületést! A bocskai Árpádka nevezetű viseletében díszelegnek, amely rövid dolmány, prémmel szegélyezve és panyókára vetve; fekete ellenzős sapkájukon visszaköszön a fehér darutoll.

 Követi őket az Ébredő Magyarok Egyesülete, közszereplésnek örvendő katonatisztekkel az élükön. Nemzetiszínű szalagokkal és a szent koronával feldíszített tábláikon a felirat: A keresztény-nemzeti társadalom szerves fejlődéséért! Majd rátérnek kedvenc dalukra: Erger-berger Sósberger, minden zsidó gazember. Fekete, bokáig érő, kétsoros, hatgombos, nyakig záródó, katonás kabátot hordanak, erre kihajtják fehér, nagygalléros ingüket, fövegük feltűnő sárga zsinórzattal díszített, tollas fekete forgóval van ellátva; fegyverük keleties formájú szablya.

Tömeg tapsol és ordít: Minden zsidó gazember!

És a szüleim, szegények, mégis azt ismételgették, lehetett azért akkor élni, lehetett, lehetett, azért lehetett, szóval lehetett ebben az országban élni nekik, zsidóknak.

Következnek a cserkészek népes csapatban, farkaskölykökkel, és ritmizálják: Ha hazaszeretet él szívünkben, élni fog a hon! Rajta, ifjú nemzedék, itt az alkalom! Egyenruhájuk zöldesbarna színű a kalaptól a zokniig, kivéve nyakkendőjüket, amely fűzöld; vászoningük szabályos ing; szövetnadrágjuk térdig ér; kalapjuk igen feltűnően széles karimájú, jól felmagasodó filc, jellegzetes, fehér árvalányhajjal,  a természet szeretetét jelezve; mellé fel van tűzve a jelképük, mint ahogy a széles bőrövüket összekapcsoló fémzáron is meg az inggombokon is: háromágú liliom, a tisztaság szimbólumaként. Tisztelgésre emelik jobb kezük három ujját, amely három erényre figyelmeztet, a kötelességre, a segítőkészségre, a törvénytartásra. Tábláikon: Légy résen!  Hűek vagyunk Istenhez, hazához, embertársainkhoz.

Jól tudom mindezt, voltam cserkész, ha csak farkaskölyök is, ilyen egyenruhában  szerettem számháborúzni.

Mögöttük halad a Nemzeti Munkaközpont küldöttsége, amely jelzi tábláin: Kétkezi munkával Nagy-Magyarországért! Bocskai-viseletük sárga sujtásos, fekete, kurta dolmányszerű zakó, szarufás zsinórzattal; vagy bő szabású, mentét utánzó zakó; panyókára vetett, malaclopószerű, fekete köpönyeg; sokan fekete-fehér hímzett sárközi nyakkendőt hordanak.

Újabb kesergőket játszik a huszárzenekar, mint például Kassa felett.

És érkeznek a vitézek, a Vitézi Rend képviselői, zöld bocskai-öltönyük zakója a mente szabásához van igazítva, és ellátva gazdag sujtásokkal meg egy második ujjal a felkartól a könyökig. Az élükön haladók neve közszájon forog. Az Erdély-indulót éneklik: Édes Erdély, itt vagyunk, érted élünk és halunk, győz a szittya fergeteg, a rohanó sereg. Tábláikon: Külön magyar utat! Zászlójuk nagy fehér mező, melynek szélein kis zöld és piros háromszögek sorakoznak egymás mellett, így lesz nemzetiszínű. Mellükön a jelvényük: kék mezőben koronás címer, arany sugarakkal, ezüstözött kard, zöld tölgyfaág, az életfa jegyében, piros makkokkal, arany kalászokkal, az újjászületés jeleként.

Majd jönnek a Történelmi Lovastúra Egyesület tagjai természetesen lovon, dolmányszerű, hosszabb szabású bocskaiban, vagyis annak Rákóczi-változatában.

És feltűnnek a Turáni Vadászok a bocskai Vajk néven emlegetett zakójában, amely a tunikát utánozná kissé és részben, a csodaszarvas ábrázolataival, táltosjelvényekkel.

És érkezik a Frontharcosok Szövetsége a bocskai Zrínyi-változatát felöltve, vagyis súlyos prémszegélyekkel.

És következik a Magyar Asszonyok Nemzeti Szövetsége bocskai-kosztümben, amely koromfekete, bő és ódivatú, citromsárga zsinórozással és szegélyekkel, fekete pamutharisnyásan, fekete főkötőben, amelyből kilátszik a nemzetiszínű szalaggal átkötött hajfonatuk.

És megjelennek a Fővárosi Alkalmazottak Nemzeti Szövetsége tagjai, közülük egyesek dohányleveles formával díszített gomblyukas bocskaiban, amelyet majd Imrédynek fognak később nevezni, mások Deák-köpönyegben, amely zsákszabású, bő ujjú felöltő.

Mögöttük lovas csendőrszakasz fickándozik tarka paripákon, lobog fekete, keskeny karimás, szíjjal állhoz rögzített, ellipszis alakú kalapjukon az ugyancsak fekete, dús kakastoll, az éberség jeleként, hisz a kakas a felkelő nappal, igen korán felébredve kukorékol; zubbonyuk khakiszínű, kétsoros katonai uniformis, ezüstözött gombokkal, piros váll- és gallérlapokkal, barna szíjakkal; szuronyos puskájuk a vállukon átvetve; tele szájjal mosolyognak.

Majd kissé lemaradva következik a Gyáriparosok Országos Szövetségének  menete gyalogosan, igazán jól ismert iparmágnásokkal és bankárokkal a soraikban, táblákon viszik a feliratot: Demokráciát, de nem a nyers tömegek uralmát! Ruházatuk úgy fest, mint bármelyik európai országban, finom, drága flanelszövetből készült öltöny, az éppen uralkodó módi szerint. Soraikban, a többi csoporttól eltérően, ha az nem kimondottan női csoport, nők is vannak, ugyancsak gyalog, akik különböző színű kosztümöt hordanak, könnyű, vékony szövetből, az éppen divatba jövő, karcsú és lányos Chanel-kosztümöt, világosszürkében, sötétkékben, méregzöldben, melynek kabátkája mélyre van szabva, csípőig ér, követve a test vonalát, mint Marlene Dietrichnél; vagy a legújabb párizsi divat szerint; arcuk lárvaszerűen fehérre van porozva, ajkuk keményre rajzolt, vörös, vastag vonal, szempilláik fekete kormosak, kiszedett szemöldökük helyén fekete sáv, hajuk különböző színűre festett, bőrük napbarnított. Ez a csoport jelvényeket nem hord, zászlót  nem visz, és igen kevesen viselnek kitüntetést.

Anyámnak is volt Chanel-kosztümje, nem is egy, emlékszem egy feketére, ami nekem roppant tetszett, anyám abban igen karcsú volt.

Tömeg kiabál: Le a zsidó destrukcióval!

Feltűnik fekete lovon Habsburg József főherceg, a magyar Habsburg, az Akadémia elnöke, aki olyan piros díszmagyarban pompázik, amely ugyanakkor hasonló Ferenc József egykori tábornoki egyenruhájához is, ahhoz, amelyben királlyá koronáztatta magát. 

A huszárzenekar áttér indulókra, katonadalokra, mint például: Hideg szél fúj, édesanyám.

 És aztán jönnek kényes lovakon az arisztokrácia küldöttei káprázatos díszmagyarokban. Virítanak égszínkék selyem- meg sötétvörös menték; piros prémes és fehéren csillogó  atillák; fűzöld posztódolmányok ezüstgombokkal; sötétkék brokátnadrágok aranyozottan;  kócsagtollas sipkák; platinasujtások és -paszományok; virágmintás zsinórzatok; barna prémek; nyusztprémes csákók;  hajtókákon vörös, rózsaszín, szürke és zöld szalagok; és csillognak a kardhüvelyek, villognak a lószerszámok. És jönnek az arisztokrata feleségek hintókban; kápráztatnak a fekete selyem, az orgonavirág színű, rózsaszín csíkos, galambszürke, krémszínű, fehér betétes, földig érő szoknyák; mindenféle színű  bársony, testhez álló, dudoros ujjú ruhák; fehér-kék mintás kabátkák; téglapiros, ezüstözött csipkeövek; aranyfényű kosztümök halványkék virágmintákkal; fehér brokátöltözékek, aranycsatos övekkel; gyöngyházszínű mellények, hullámszerű mintázattal; igazgyöngyökkel díszített lila bársonyok, perzsaláb prémek, briliánsozott csipkék; és kalapok, a legkülönbözőbb színűek  selyemből, bársonyból, hermelincsokrokkal vagy fekete tollakkal, sokfajta virággal; és feltűnnek földig érő sálköltemények aranyozott velencei csipkéből, citromsárga gézből. Legyezőkkel hűsítik magukat, miközben öltöztetőnőik rózsaszín, sárga, lila napernyőt tartanak föléjük. Arcuk, hasonlóan a gyáriparos küldöttség nőtagjaihoz, lárvaszerűen fehérre van porozva, ajkuk keményre rajzoltan és vörösen villog, szempilláik fekete kormosak, kiszedett szemöldökük helyén fekete vonal, frizurájuk a legkülönbözőbb színű, viszont bőrük nem napbarnított, hanem hófehér. Ők sem hoznak zászlókat és táblákat, viszont bőven el vannak látva kitüntetéssel.

Tömeg: Kápráztató! Nagyszerű! Ez igen!

Felcsendülnek egyházi dallamok: Uram, irgalmazz nekünk! Krisztus, kegyelmezz nekünk!

És megjelenik egy hintó, hat pej ló húzza, benne, díszes baldachin alatt a hercegprímás bíboros, vállára vetett meggyszín bársonyköpenyben; égszínkék, arannyal áttört brokátmentében; bordó selyemdolmányban; bíborszínű föveggel; a nyakában vastag aranyláncon lógó hatalmas aranykereszt, amely rubinttal meg smaragddal kirakott láncon függ, rajta felirat: Isten és Haza. Kanonok ül mögötte, aki egyszerű, fekete reverendát visel. Egy másik díszhintó, amelyet négy pej ló húz, a prímás papi kíséretét hozza, püspököket, kik világossárga, aranyozott, sárga-piros csíkos miseruhában és fehér fövegben pompáznak. Őket a prímási udvar apródjai követik lovon, kiknek ruházata a kanonokéval rokon, csak sötétszürkében, viszont szőke és vörös parókát és meggyszín föveget hordanak.

Tömeg: Éljen a hercegprímás!

És jönnek az egyház további képviselői, szerzetesrendek, apácarendek, élükön az Apostoli élet társaságával; érkezik a papság serege, narancssárga, piros csíkozású reverendában, lila sapkában; plébániák zarándokcsoportja tűnik fel, tábori papokkal. Mormolják: Uram, irgalmazz nekünk! Krisztus, kegyelmezz nekünk! Szűz Mária, Istennek szent anyja, könyörögj érettünk!

És megjelenik egy fehér aranyozott hintó, öt fehér lóval, benne a kormányzó felesége két barátnőjével.

Hangszóróból: Éljen a nagyméltóságú kormányzó úr felesége, jószáshelyi Purgly Magdolna főméltóságú  asszony!

A kormányzóné feláll hintójában és integet, jól látszik, hogy hasonló ruhát visel, mint Erzsébet királynő a koronázásakor, vagyis fehér atlaszselyemből varrottat, amelynek minden egyes része színarany sűrű hímzésekkel teli, mintázata növényindákhoz hasonlítható, fehér tafttal bélelt; blúz része követi a mell és a derék vonalát a csípőig, kerek kivágású, de nem túl mélyen, és körmöcbányai aranycsipkével keretezett; ujja bő, könyökig érő; szoknyája fokozatosan szélesedik, és elérve a földet már igen lobogós, és széles aranyozású szegélydíszes uszályban végződik, amely roppant hosszan a földet sepri; nem látszik ki cipője, amely aranyhímzéses atlaszcipő; kezén ugyancsak aranyhímzéses fehér bőrkesztyű; fején aranyozott fehér főkötő; arcát fehér könnyű fátyol takarja.

Iskolás gyerekek sorakoznak fel az Emlékmű előtt letakart építménynél, és szavalnak: Hajnalodik, közeleg a reggel, indul Horthy a magyar sereggel, a zászlója piros-fehér-zöld, a hazája drága magyar föld.

És belovagol a térre fehér lovon egy szálfaegyenes, kitüntetésekkel teli, középkorú úr, érdekes egyenruhában.

Tömeg: Éljen Horthy Miklós! Éljen Magyarország kormányzója! Éljen a legfőbb hadúr!

A huszárzenekar indulót fúj: Horthy Miklós, édesapánk, küldjél a csatába.

A kormányzó, Horthy a megszokott altengernagyi ruháját viseli, melynek zubbonya sötétkék szövet, magasan záródó, és a test vonalát követve csaknem a térdéig ér, két sorban  öt-öt nagy aranygombbal, ujja aranyozott kézelőben végződik, vállán aranyozott vállpánt, hosszan, vastagon és dúsan ellátott aranybojtokkal és a rangjelzéssel; igen széles selyemátvetőt hord, melynek közepe fehéren, két széle piros és zöld sávban ragyog; fehér ingének csak a nyaka látszik, azon sötétkék csokorszerű nyakkendő; és mellét beborítják csaknem teljesen a kitüntetései meg a jelvényei, körülbelül hatvanhat; az ugyancsak sötétkék posztó csizmanadrágjának két oldalán széles aranysujtás húzódik a bokáig; csizmája lakkozottan fekete és ezüstözött sarkantyúval ellátott; vékony kardja fémesen csillogó ezüsttokban log barna bőrövén, nemzetiszínű kardbojtokkal. Fején a kissé ritkás és őszülő haj szabadon lobog, most nem viseli altengernagyi tengerészsapkáját. A fehér, nevezetes lován aranyhímzéses takarók, nyeregkápája gyémántokkal kivert, a díszkantárokat még hadsegéd korában kapta Ferenc Józseftől.

Piros bársonyból készült huszáregyenruhában és fekete lovon poroszkálnak körülötte a testőrei, kék selyemre hímzett zászlókat markolva, a kormányzói címerrel, amely a hagyományos szent koronás címer, kétoldalt fehér ruhás angyalokkal megtámasztva.

Nemrég történt, hogy Horthy Miklós, a Monarchia hadiflottájának utolsó parancsnoka, és a vörös forradalmat leverő Nemzeti Hadsereg fővezére fehér lovon bevonult Budapestre, mögötte a különféle egyenruhákban, de egyként darutollas, fegyveres különítmények tiszti századai lovon, a fehér ellenforradalom erői. A főváros hódoló küldöttsége fogadja őket díszmagyarban, szalonkabátban és cilinderben a Gellért szálló előtt. Horthy határozott, katonás, rövid beszédben kijelenti, tetemre hívom ezt a bűnös várost. Hálaadó istentiszteletek zajlanak, katonai zászlókat szentelnek. A Nemzetgyűlés közfelkiáltással kormányzóvá választja Horthyt az Országházat megszálló, kézigránátokkal is felfegyverzett fehér osztagainak jelenlétében, majd bevonul a királyi palotába, és igyekszik úgy viselkedni, mint Ferenc József császár és király, akinek valaha egyik szárnysegédje volt. És elrendeli a rögtönítélő bíráskodást.

Nagymamám, szegény, bármit is képviselt Horthy, tekintélynek fogadta el, és mint valami mesebeli hősről beszélt nekem róla, mikor kisgyerek voltam.

Horthy odalovagol a fehér lepellel letakart építményhez, leszáll lováról, miközben a leplet lerántják arról munkások, és láthatóvá válik az Emlékkő, amelyre Horthy koszorút helyez.

Felhangzik a Himnusz, a tömeg énekli.

És megindul a koszorúzók serege.     

Hangszóróból: A Nemzeti Hősök Emlékköve hat és fél méter hosszú, három méter széles, egy méter harminc centi magas mészkőtömb, tehát szerény; előlapján a felirat: 1914-1918; hátlapján a szöveg a következő: Az ezeréves határokért; felső lapját egy stilizált kardmarkolatra emlékeztető kereszt díszíti.

Horthy a szószékre siet, beszédet mond: Nem ünnepelni jövünk össze, nincs mit ünnepelni, hisz előttünk sírkő áll, Emlékkő formájában, amely több mint ötszázezer háborúban elesett magyar hős emlékét örökíti meg. És ez az emlék tőlünk, élőktől számon kéri Nagy-Magyarországot, amelyért ők, a hőseink az életüket adták, és ameddig visszaszerzéséről nekik számot adni nem tudunk, addig ünnepséget ülnünk nem lehet. Mi nem tartományokat vesztünk el, bennünket feldarabolnak, de mi a fajunk egyharmadáról örök időkre le nem mondhatunk, ezt igazságnak elfogadni nem tudjuk. Minden lépésemet az elrabolt és jog szerint továbbra is az országhoz tartozó területek visszaszerzése motiválja. Magyar hősök, hozzátok a Kárpátoknak vértől harmatos koszorúja a méltó. Azt kell mondanom, hogy az Emlékkő átrendezi ezt a teret, átrendezi, miközben az Emlékkő felnő a Millenniumi Emlékműhöz, ha nem is nagyságában, gazdagságában és történelmet átfogó mértékében, hanem szimbólumában. Amíg az Emlékműre fel kell nézni, addig az Emlékkő előtt fejet kell hajtani, nemcsak ténylegesen, hanem jelképesen is. Emlékkövünk a főhajtás terévé teszi ezt a teret, és mert a főhajtás hősök előtt szokásos, javaslom is, hogy nevezzük el Hősök terének. És ünnepélyesen ígéretet teszek a nemzet színe előtt, hogy beteljesítjük hőseink üzenetét, nem, nem, soha.

Tömeg: Nem, nem, soha! Csonka Magyarország nem ország, egész Magyarország mennyország! Éljen Horthy! Isten hozta! Éljen a Hősök tere!

És felhangzik: Vitéz nagybányai Horthy Miklós katonája vagyok én. 

Tömeg: Hiszek egy Istenben, hiszek egy hazában, hiszek egy isteni örök igazságban,  hiszek Magyarország feltámadásában.  Ámen.

Az újságok sűrűn írják, mintegy sulykolva, hogy a magyar nemzet újjászületésének élő jelképe Horthy Miklós, a mondák fehér lován érkező új honfoglaló, aki Árpád, Szent István, Mátyás, Rákóczi és Kossuth után az új atya. Közel áll a nép szívéhez, kemény, izzó lelkű fajmagyar, vitéz, daliás fővezér, rendkívüli ember, jóságos, igaz magyar úr. Becsületben élenjáró, hazugság soha nem hagyja el száját. Fényes diplomáciai és katonai képességekkel, magabízó férfiassággal bír. Derűsen, felszabadultan vezeti hadúrként az országot. Ünnepélyes hála és törhetetlen bizalom árad felé. Meg tudja nyerni más országvezetők rokonszenvét akár egyetlen találkozó során. Kemény munka, nemzeti büszkeség, a család és az egyház iránti elkötelezettség jellemzi. Érdemei elévülhetetlenek, vakon megy utána a nemzet még a halálba is. Terítőkbe hímzik nevét, óvodások rajzolják alakját, iskolások levelet írnak neki, ösztöndíjat, tanulmányi versenyt neveznek el róla, naptárak, albumok vannak képeivel díszítve.

A sok burjánzó  titkos társaság közül, az egyik vezetője, a neve is titkos a közvélemény előtt, odalép a szószékről távozó Horthyhoz, odaléphet, a testőrök jól ismerik, Horthy gyakran találkozik vele, tanácsokat fogad el tőle.

Titkos társaság vezetője: Kormányzó úr! Felvettünk kapcsolatot német fajvédőkkel, és mondhatom, nagy élményben volt részem Münchenben, mikor bemutattak a vezetőjüknek, egy Hitler nevezetű bámulatos embernek. Ez az ember mágikus erővel bír, mondhatom, azzal. És, nagyméltóságú uram, igen tájékozott bennünket illetően is. Dicséri önt, aki Európában először hoz zsidóellenes törvényt. És elmeséli látomásait rólunk, így mondja, látomás, és mondandója igen megörvendeztet engem. Az a látomása Hitler úrnak, hogy helyes úton haladunk, bizony, hiszen fejlett nemzeti öntudattal és nemzeti érzéssel vagyunk felvértezve, és mert a természetes vezető erőink uralkodnak nálunk,  jelen pillanatban, ámde hogy továbbra is uralkodhassanak, el kell érnünk, ez is a látomása, hogy még erősebb magyar irredenta érzésekkel telítődjünk, és ki kell iktatnunk minden maradék zsidó és maradék szabadkőműves tényezőt, sőt sajátságos magyar vallást kell teremtenünk, igen, kormányzó úr, magyar vallást, és szövetséget kell majd kötnünk az ő sajátságos német, illetve germán vallásával, amely persze nem hagyományos vallás, hanem mitológia, szerinte ugyanis a jelen mítoszait kell megteremteni, nemzeti mítoszokat, és ezek alapján egymással szövetséget kötni. Mindehhez le kell leplezni a titkos összeesküvéseket országaink ellen, nekünk például azért, hogy helyreállíthassuk Szent István-birodalmunkat. És még az is a látomása Hitlernek, figyeljen jól, kormányzó úr, hogy Európa fejet fog hajtani hamarosan előtte, akkora erővel fog bírni, miután hatalomra jut, és mivel a mi magyar vezető rétegünk és tömegeink szerinte hozzá hasonlóan gondolkoznak, szövetséget szándékozik kötni velünk, együtt harcolunk majd, ismét nagyok leszünk, ők is meg mi is, kormányzó úr.

Horthy: Nagyszerű. Ön mindig és már számtalanszor érdekes információkkal lát el. Ámde hadd mondjam el önnek, hogy én nem ismerem ezt a Hitlert, és csak olyanokkal tudok szövetséget kötni, akik szemében a magyar különleges nemzet. Mert engem megkísért, hogy mi, magyarok természetes nemességgel bírunk, egy magyar más, mint a körülöttünk élő népek, főleg a szomszédaink, mert egy magyar nem tud viselkedni tisztességtelenül, és megkísért, hogy az embertelenség idegen a magyar alkattól. És egy ilyen nemzet, mint a mienk, amelynek gondolkodásmódja emelkedett színvonalú, sajnos egy barbárságtól körülvett szigeten kénytelen élni. A mi fajtánk életforrása a századokon át táplált Istenbe vetett hit, tiszta erkölcs, katonai vitézség, szorgos munkakedv. Hát igen, ez kísért meg, és ez nemcsak megkísértés, hanem ez a valóság is. Ha megkísértéseimet a maga Hitlere elfogadja, akkor talán még tárgyalhatunk is egyszer, ha ez a Hitler olyan pozícióban lesz.

Titkos társaság vezetője: Szép megkísértések ezek, az öné, bizony mondom, kormányzó úr, főméltóságú uram, és, titkos forrásaim szerint, eljön az idő, mikor mindenki el fogja ismerni a kormányzó úr által felsorolt jellegzetességeinket, nagyra fogja becsülni nemzetünket. Így tesz majd Hitler is, ebben biztos vagyok. És meg vagyok arról is győződve, hogy Európa, sőt a világ egyik vezető hatalma leszünk, együtt a Hitler vezette Németországgal.

Horthy: Úgy legyen.

És úgy lett, kivéreztetett a magyar nemzet és országa; mindig is csodálkoztam az akkori vezető réteg ostobaságán és tehetségtelenségén.

A templomok harangjai megszólalnak. Hatalmas kivilágított kereszt érkezik, fehér miseruhás egyházi emberek kezében, égő fáklyát tartó cserkészek sorfala között haladva. És tűzijáték fényei villannak fel, köztük egy hatalmas Nagy-Magyarország-térkép bengáli tűzből, amely egy nemrég feltalált vegyszerből származott, és pirosra festi a főváros egét.

A huszárzenekar magyar nótákat játszik: Már minálunk, babám.

Horthy bensőségesen mosolyog Mussolinire, miközben feketeinges, fasiszta csoportokat üdvözölnek mindketten, cifra, különleges, rájuk szabottan egyéni egyenruhát viselve. Ugyanebben az egyenruhában parolázik Horthy, évek múlva, egy másik különleges egyenruhással, Hitlerrel, náci, barnainges tömeggyűlés élén, majd felesége, Magdolna asszony felavat egy német páncélos hajót. Horthy aláírja háborús szövetségét a nácikkal és a fasisztákkal, miután bevonulhat elmaradhatatlan fehér lován a jutalmul visszacsatolt Észak-Erdélybe csapatai élén; az országától elszakadt magyarság tömege kitörő lelkesedéssel fogadja. Kényszerül hadat üzenni, szövetségesei nyomására Nagy-Britanniának, az Egyesült Államoknak, a Szovjetuniónak, mosoly nincs az arcán, de határozottságot mutat, azt, hogy kényszer nélkül is megtenné. Orosz hómezőn bekerítve a második magyar hadsereg, reménytelen helyzetben, ám Horthy megtiltja a visszavonulást, a feladást, sőt kitörést, ellentámadást ír elő, és mindenhol magyar katonahullák és sebesültek meg foglyok, több mint százezren. Német csapatok szállják meg az országot, ezek után magyar csendőrök zsidók százezreit terelik gettóba, majd marhavagonokba, haláltáborba küldve őket. Miután Horthy erőtlen szakítási kísérlete, a vereségre ítélt Hitlerrel, kudarcba fullad, mert határozatlan és ügyetlen, sőt a  nácibarát hatalmi tényezők elárulják, és kudarca után nem tesz semmit az ország függetlensége megőrzéséért. Majd elfogják a két S betűsök, kényszerítik, adja át a hatalmat a zöldinges nyilasoknak, és átadja, törvényesítve így egy emberirtó politikai alvilágot, miközben ama zöldingesek és nácik számukra politikailag gyanús egyéneket és csoportokat vesznek őrizetbe és végeznek ki, valamint zsidóvérengzéssel töltik az időt.

Azt szoktam mondani, hogy azért  maradtam életben, mert burokban születtem.

Horthynak menekülnie kell, a nácik foglyaként hagyja el az országot, majd amerikai fogságba kerül, és Nürnbergben, a háborús bűnösök perében eljáró törvényszék elé tanúként idézik meg, bár sokak szerint háborús bűnösként kellene; összevissza, ellentmondásokba keveredve, zavarosan tesz vallomást. Számkivetettségben hal meg a portugál Estorilban, halála után csaknem negyven év múlva hozzák haza hamvait, eltemetik egyrészt nagy cécóval, másrészt tiltakozások mellett, régi birtoka földjébe, amely zarándokhelye lesz bizonyos csoportoknak, másoknak meg botrányos  hely.

             

(Folytatása következik)