A MAGYAR   LÁTVÁNY folytatása

II

 Milyen  divatot diktál egy vörös vezér?

 Forradalmi majális.

  1. május 1.

 

 

Hajnal van, a nap, amely áprilisi napból májusi nappá vált, éppen  felkelőben.

Az Internacionálé hangjai hallatszanak: Fel, fel, ti rabjai a földnek.

Egy munkásegylet zenekara és énekkara vonul be az épülőben lévő Millenniumi Emlékmű elé ragyogóra fényesített, térdig érő, fekete csizmában; szürke, egysoros, négygombos, viseltes, zubbonyszerű öltönyben; fehér inggallérjuk kaucsukból van; fejfedőjük pörgekalpagra emlékeztető fekete keménykalap. Kör alakú, fodros szélű, vörös kokárda a mellükön, nyakkendőjük is vörös, az újjászületés jelképeként.

Megjelennek teherkocsik és daruskocsik, a még nem befejezett Emlékműhöz hajtanak, egészen közel hozzá, munkások ugrálnak le róluk sötétkék kezeslábasban, a legújabb, korszerűnek mondott overallokban, és újnak látszó, igen nagy, sötétszürke, fekete, tekintélyes ellenzővel ellátott tányérsapkában, ez a legfeltűnőbb rajtuk. Gyorsan, gyorsan, gyerünk, gyerünk, kiabál az ugyanígy öltözött munkavezető, telik az idő. Ferenc József szobrához sietnek hatalmas kalapácsokkal, ütéseket zúdítanak rá, ütik és ütik, törik össze, és, miután összetörik, a törmelékeket az egyik teherkocsira rakják. Aztán hozzákezdik bevonni vörös vászon anyaggal az Emlékművet, mintegy eltakarni, pontosabban semmissé tenni, még pontosabban vörös tömeggé változtatni, hamarosan olyan is lesz, mint egy hatalmas vörös fal. Átrendezik így, a magyar királyok, a magyar történelem emlékművét a vér falává. Újabb teherkocsi robog be, rajta két óriási fehér gipsz dombormű, leemelik róla, és felállítják a vörös falra. Kitűnő, kiabálja a munkavezető. Mindannyian megállnak és szemlélik, mosolyognak. Marx és Engels domborműve néz vissza rájuk, hét-hét méter magasak. Majd nekiállnak felépíteni egy szószéket a két dombormű alá, mikor kész, feldíszítik rengeteg vörös zászlóval és sokkal kevesebb nemzeti színűvel, meg egy hatalmas plakáttal, amely óriás munkásalakot ábrázol meztelenül, az igazságtalan társadalomból való kivonulást szimbolizálva, vonalvezetése feldúlt, izgatott, mozgalmas, kirobbanó erőt, energiát fejez ki, hatalmas izomkötegekkel, hátrahajlik, kezében nehéz kalapács, a kemény beavatkozás jeleként, hogy teljes lendülettel és erővel sújtson le. 

Kun Béla népbiztos, a kommunista puccs vezérének parancsára rendezik át így ezt a teret és az Emlékművet, persze forradalmi tettnek tartva.

A lényeg a lényeg, Kun szimbolikusan is átrendezi  a magyar múltat, ha tudta, ha nem tudta, de én úgy vélem, hogy tudta.

A májusi nap már a szemhatáron halad, élesen, bár még ferdén sugárzik, szép időt jósolhatni, ennek ellenére nincs túl meleg, elkél a felöltő is.

Tömegek kezdenek gyülekezni, gyorsan ellepik a teret, amelyet betölt a forradalmi munkásindulók ütemes ritmusa: Itt van május elseje, énekszó és tánc köszöntse.

Gyerekkoromban rengeteg hasonló ünnepségen kellett részt vennem, és megmondom őszintén, hogy mint afféle fiúcska, tulajdonképpen a katonáskodás, a katonai játékok egy fajtájának fogtam fel.

Ezen a reggelen munkás- és katonazenekarok ébresztik a várost, írják a vörös forradalmat ünneplő lapok, a házak vörös lobogódíszt öltenek, az iskolás gyerekek kiflit kapnak, az asszonyok húsz deka fehérlisztet, elfelejtkezünk az éhezésről. A Királyi Palota vörös lepelben, a Vérmezőn Martinovicsnak vörös koporsót állítanak, előtte Lenin szobrával, a Köröndön óriási, vörös földgömbök. Mennyi vörös posztó kellett ehhez? Minden fonó- és szövőgyár vörös drapériákat gyárt hetek óta ingyen. Proletár gyermekek tömege özönlik a várbeli királyi palota kertjébe és a Margitszigetre, uzsonnát osztanak nekik, mosolyogva, jókedvűen habzsolják. És megnyílik a köztulajdonba vett műkincsek első kiállítása, szobrok, képek sokasága.

Kezdődik a felvonulás, több, időközben megérkező munkás- és katonazenekar forradalmi dalainak ritmusára: Fel, vörösök, proletárok.

Tetőtőltalpig vörös ruhába öltöztetett kisgyerekek sokasága nyitja meg a sort, kezükben  papírból készült, kicsi, vörös zászlókat  lengetnek.

Tömeg: Éljen a jövőnk!

Szegény tömeg, gondoltam, de a tömeg mindig szegény, akkor is, ha hatékony és győz, de csak ideig-óráig szokott győzni.

Következnek a Lenin fiúk, teljesen feketében, fekete bőrben, combig érő, kétsoros, magasan záródó bőrkabátban, rajta hatalmas, vörös kokárdával, bőr csizmanadrágban, alacsony szárú bőrcsizmában, bőr lábszárvédőben, vörös csillaggal díszített, bőr tányérsapkában, bőrkesztyűben; fegyverzetük karabély, pisztoly, a korszerű Steyer gyártmány, de szurony is, aztán tojás-kézigránát, amelyet dobálnak egyik kezükből a másikba mosolyogva. Az élükön halad a parancsnok, nevezetes ember, egyéni öltözékben: óriási, a tetején hullámokat vető, világosszürke, fekete ellenzős, gyapjú micisapkában; a nyaka köré többszörösen tekert, hosszú, fehér selyemsálban; barnás árnyalatú, kockás, combig érő, kétsoros, feltűnően nagy-nagy gombokkal teli szövetzakóban; igen vastag barna bőr övszíjának tartójában a Steyer pisztoly meg a szurony foglal helyet; balról jobbra átvetve bőr vállszíjat hord keresztben a mellén; jobbról balra meg a karabély bőrszíja díszeleg rajta;  és a kézigránátokkal úgy játszik, nagy fogait kivillantva, mint egy mutatványos.

Éljenek a mutatványosok, de csak a cirkuszban, ez merült fel bennem.

A térre felszerelt hangszóró harsogja azt a szöveget, amelyet stílusosnak gondolok: Eljött a Vörös Isten. Hozsanna néked új isten, hozsanna! Bizony, bizony elfeledkezik ezen a mai napon a vörös város a tegnapról, a nélkülözésekről, az emberek örülni akarnak, hinni a mindjárt kezdődő népgyűlés és a majális munkáserőt sugárzó optimizmusában.

 És jönnek a Kommunisták Magyarországi Pártjának és az Oroszországi Kommunista Hadifoglyok Szövetségének tagjai, vezetőikkel, ugyancsak vörös zászlókat lengetve. Civil ruhájuk mintha egyenruha volna, mindannyian sötétszürke, hosszú, csaknem combközépig érő, négygombos, kétsoros zakót viselnek, középszürke mellénnyel, fehér, lekerekített galléros inggel, fekete nyakkendővel és fekete, keskeny karimás puha kalappal; mellükön a Tanácsköztársaság címere: piros, ötágú vörös csillag, a proletárforradalom jelképeként; körülötte sárga búzakalászok, vagyis hit az állandóan újjászülető életben; közepén egy hátán fekvő kis emberpár, vagyis mintha az lenne, mert nehezen felismerhető, hogy tulajdonképpen emberek-e, vagy éppen azért nem ismerhetők fel, mert már ők az új, a még ismeretlen ember mintái, akik majd ezután formálódnak ki. Jelszavak harsognak: Éljen a proletárdiktatúra! Éljen a Világforradalom! Éljen a Tanácsköztársaság! Győzünk!

Bevallom, hogy jelszavakat ordítani sosem szerettem.

Az előző  hónapokban vonatok haladnak hazafelé a frontról, tele katonákkal, a vagonok teteje is feketéllik a rongyos egyenruháktól, az éhes, fáradt, reménytelen tekintetektől. Katonaszökevényeket fognak el csendőrök, lefegyverzik, megbilincselik őket, ádáz, ölő pillantásokkal néznek egymásra. Munkásasszonyok éhségmenetelnek, fáradtan, keserűen, elesetten kiabálják: Békét! Kenyeret! Munkások elhagyják az üzemeket, sztrájkra szólítanak, és öklüket rázzák a rendőrök sorfalára, amely elállja útjukat magasba emelt kardlapokkal. Tömegek áramlanak az utcákon, feketéllik a sokaság, és kiabál: Le a burzsoákkal!  Jogot! Megélhetést! Kenyeret! A főútvonalakon katonai teherautók robognak, társzekerek dübörögnek, bennük zsúfolásig tele levegőbe lövöldöző és forradalmat éltető fegyveres katonákkal meg civilekkel. A Parlament előtt több száz ezres tömeg őrjöng a forradalom,  az úgymond polgári forradalom győzelmének örömmámorában, nemzetiszínű és vörös zászlók alatt. Kiabálják: Éljen a köztársaság! Akkor még Kun Bélát, kommunista volta miatt, kopaszra nyírják a rendőrök, és eszméletlenre verik, sok sebből vérzik, rendőrorvos siet hozzá, vizsgálja, bekötözi, gyógyszerezi, azt a parancsot kapja, mindenáron akadályozza meg, nehogy meghaljon. Nemsokára a meggyógyult Kun Béla beszél óriási közönség előtt: Munkások! Elvtársak! Az osztályuralom önzése elkerülhetetlen végzetszerűséggel forradalomba, igazi, proletár forradalomba kergette az országot, most rajtatok a sor, ki az utcára! Szüntessétek be a munkát! Megszállni a középületeket! Elfogni a városparancsnokot!

Tömeg: Éljen! Már elfogtuk! Éljen! Győztünk!

Mindig is azt gondoltam, hogy a tömeg sok embert hatalmába kerítő hisztérikus lelkiállapot.

 Áramlanak és áramlanak a vörösbe burkolt Emlékmű terére, mint tábláikon jelzik, a Budapesti Munkástanács, a Gyárfoglaló Mozgalom, az Ifjúmunkások Országos Szövetsége tagjai, vagyis az általános sztrájkok meg az utcai megmozdulások résztvevői, mozgatói. Menetelnek a nagyüzemek, mint a Mátyásföldi Repülőgépgyár, a Ganz Villamossági, a Lipták-gyár, a Csepeli Weiss Manfréd, a Ganz Danubius, a Magyar Fémlemezgyár, az Északi Főműhely, a Budapesti Automobilközlekedési  Rt. munkástanácsai és munkásai. Vörös Csepel, vezesd a harcot, éneklik.

 Hogy milyen öltönyt viselhetnek, azt mutatja a nagykabátot  nélkülöző, tavasziasabban öltözködők ruházata, hát combközépig érő, négygombos, bő és gyűrött zakót, szűk mellénnyel, eléggé kopott állapotban, kirojtosodott nadrággal. A nők térdig érő, kimustrált nagykabáttal takarják el a  bokáig érő, lobogó, rosszul szabott, olcsó varrónő által készített vagy maguk varrta ruhákat; és félretaposott sarkú, otromba, fekete cipőt viselnek. Sokan azonban nem is öltenek ünneplőt, valószínűleg nincs is nekik, hanem viseltes, hétköznapi ruhákban jelennek meg; elhasznált köpenyben és zakóban; fehér kaucsuk inggallérral, amelyhez nincs is ing; de van zsinórhoz hasonlító, feketés nyakkendő; nadrágjuk elkopott, esetlen, a szürke, a barna meg a kék különböző árnyalatait tükrözi, olcsó gyapjúból, vászonból, vagy egyenesen háziszőttesből, nem is túl tiszta, esetleg foltozott vagy rongyos.

Ütemes taps fogadja azt a menetet, amelyben bányászok a munkaruháikban vonulnak, majdnem az egész törzsüket beborító barna bőrkötényben, hátulról terítik magukra, és elöl rögzítik sárgaréz csatokkal; alatta otthon szőtt, világoskék vászoning; ördögbőrből kávészínű nadrág; bőr lábszárvédő és bakancs; sisak alakú ellenzős fekete sapka. Menetüket bányatisztek vezetik fekete, katonás zubbonyban, világosszürke nadrágban, sötétszürke mellényben, fekete simlis, zöld sapkában, karddal és fokossal. Még nagyobb tapssal üdvözlik az olvasztárokat, öntőket és hengerészeket, akik jó nagy, lepedőszerű, bokáig érő kötényt viselnek, rongypokrócból, zsineggel erősítve a derekukra; alatta kifakult, kék vászon kezeslábas; fatalpú, barna bakancsban csattognak; zsákanyagból készült kesztyűjük van; és kucsmaszerű, fekete kalap a fejükön. Kezükben égő gyertya, olajmécses, karbidlámpa, fáklya, a napfényes világosság ellenére.

Tömeg: Éljen világító fáklyátok!

No lám, mit talál ki, általam, a felajzott tömeg.

A munkaruhások  élén Kun Béla népbiztos halad. Fekete, jól szabott, bár egyszerű, lábszárközépig érő, egysoros, fekete felöltőt visel, nincs begombolva, rajta vörös csillag; kilátszik az ugyancsak fekete, egysoros, egygombos, hosszú, lekerekített zakója, tulajdonképpen szalonkabát; bő nadrágja szürke; inge fehér, kerek galléros, vörös selyem nyakkendővel; kalapja  fekete, széles karimájú, puha. 

Mikor megtudtam, hogy ez a Kun valamikor Adyt korrepetálta, elcsodálkoztam, és figyelmeztettem magam, csak semmi meglepetés.

Kun mellett egy jól megtermett sötétkék kezeslábast viselő munkás viszi a Tanácsköztársaság zászlóját, egy vörös négyzetet, amelynek közepén két kalapács díszeleg, a munkásosztály jelképeként; felette ötágú vörös csillag; mindezt babérkoszorú övezi, mint a győzelem és a megbecsültség jele; és egy felső félkörben a felirat, Világ proletárjai, amely folytatódik egy alsó félkörben, egyesüljetek!

Azt beszélik, hogy Kun Béla egyénisége csupa ösztönzés, rátarti a forradalmára, a proletáriátusra, ellentmondást nem tűr, főleg, ha a tőkésekről van szó, a bakák nyelvén beszél a katonákhoz, elsajátítja a munkások érdes, de lényegre törő szókincsét, minduntalan új szempontokkal bombázza harcostársait. Ő, az egykori újságíró, kevesebbet alszik, mint a fronton vagy a fogságban, mert ugye orosz fogságból tér haza; nem él magánéletet, az neki dőzsölés. Egyesek új legendák vörös királyfijának, mások a népmesék gonosz farkasának ábrázolják, pedig sokkal egyszerűbben és földhöz közelibben is megfogható az alakja, írják a vele szimpatizáló lapok, hisz semmi más, mint egy hétköznapi kommunista. Azonban a suttogó propaganda szerint nem kell az országnak egy olyan, mint ő, aki állítólag zsidó, ámde ne féljen senki, szól így a nyugtatás, ha zsidónak is születik Kun, ő már nem zsidó, hanem vörös forradalmár, sőt vörös világforradalmár. Ő az, aki képes tudatosan kiválasztani a korabeli magyar társadalom azon csoportjait, amelyekben a kommunisták jelszavai a legnagyobb visszhangra találnak.

És özönlenek katonatömegek virágokkal díszített fegyverekkel: a Leszerelt Frontharcosok Szövetsége, a Vörös Katonák, a Vörös Őrség meg a Fővárosi Népőrség alakulatai, a Szent György csatahajó felkelői, a Hatodik Gyalogezred lázadói, a Katonaszökevények Bizottságai, a Vasutas Nemzetőrség, az Acélipar Proletár Nemzetőrsége, gyári vörös gárdák és munkásezredek, vörös zászlók és nemzetiszínű zászlók erdejével. Éneklik: A csitári hegyek alatt. Elhordott a zubbonyuk, amely kétsoros, csukaszürke, durva vászonból készült, csaknem térdig ér, és keskeny gallérral végződik egészen a nyaknál, sok leszakadt gombbal; a combjánál lobogósra bővült, itt-ott már rongyos csizmanadrág, nem kevésbé kimustrált, gyakran nem is csizmába, csak feketés és silány bakancsba van bújtatva; különböző sapkákat viselnek, mint tányér, föveg, sipka, csákó, bocskai, még kalap is, kemény és puha egyaránt; vállukon szuronyos puska, eléggé korszerűtlen. 

Tömeg: Éljenek forradalmár fiaink! Ne féljetek értünk halni!

Fogalmazhattam volna azt inkább, hogy vér, tetvek, remény, elkeseredés, vereség, apátia?

Hangszóróból: Megtanuljuk, milyen fontos a postaépület, a vasút, a távíró feltétlen  megszállása, megtanuljuk, hogy őrt állni a telefonközpont előtt egyike a legveszélyesebb és legbecsülendőbb feladatoknak, megtanuljuk, hogyan mozgósítható több száz ezres proletár tömeg. 

A menetet a Forradalmi Kormányzótanács, tulajdonképpen a népbiztosok és helyetteseik meg a Tanácsok Országos Gyűlése tagjai zárják. Hosszú, bokáig érő, egysoros fekete felöltőjükből csak fehér állógalléros ingük és vörös nyakkendőjük látszik ki, fejükön pedig olyan ellenzős micisapkát viselnek, amilyet Lenin hord. Jelszavakat kiabálnak, például: Megvédjük a proletárforradalom és a kommunizmus győzelmét.

A teret betöltő tömeg sűrű sorokban helyezkedik el a szószék mint középpont előtt.

Egy vörösbe öltözött kisfiú áll a szószékre, és szaval: Indulj, munkás, tüntetésre, május hónap elsejére, nemzetközi munkásünnep, minden munkás ülje ezt meg, éljen a munkás szabadság!

Érdekes, az én gyerekkoromban ez a versike már nem volt divatban, érdekes, hogy nem.

Tömeg: Éljen! Hurrá! Éljen! Hurrá! És énekelni kezdik az Internacionálét, majd a Marseillaise-t.  

Az a szóbeszéd terjed el, hogy mikor Kun Béla feláll egy katonáktól körül vett emelvényre, és beszélni kezd, mondván, katona testvéreim, de csak ennyit tud mondani, mert egy tiszt közvetlen közelből pisztolyt emel rá, céloz, halálos csend, de Kunnak semmi baja sem lesz, és Kun megszólal, százados, illene tudnia, ha lőni akar, ki kellene nyitni a závárzatot; dübörgő éljenzés.

A nap már a delelő felé tart a téren.

Kun Béla igyekszik a szószék felé, feláll rá, leveszi kalapját, azzal integet nagy mozdulatokkal, és beszélni kezd: Elvtársak! Munkások! Katonák! Bár még bele sem kóstoltatok, de meg fogjátok látni, a proletárdiktatúra felemel benneteket, ti lesztek az elsők az egyenlők között. A Tanácsköztársaság a szabad népek szabad szövetsége. Aki proletár, aki dolgozó, aki elnyomott, azé lesz az ország. Mi felszabadítunk benneteket, kétkezi munkások, tekintet nélkül arra, milyen nyelven beszéltek. Majd mi megmutatjuk, mennyire jó dolog  a proletárdiktatúra. Elvtársak! Munkások! Katonák! Az országot az összeomlás anarchiájától csak a kommunizmus megteremtése mentheti meg.

Tömeg: Éljen Kun Béla! Éljen a kommunizmus!

Hatalmas plakátok emelkednek ki a tömegből. Az egyik: erőteljes és óriási munkásasszony alak, fekete ruhában, a gyász és a világmegvetés színében, fehér derékkal és kézelővel, a megvilágosodottság jelképével, magasba emelt karral, ég felé tekintve, háta mögött feketéllő asszonytömeggel és a felirattal: Dolgozzatok, mert fogy a kenyér! Egy másik plakáton, Világ proletárjai egyesüljetek! felirat alatt két meztelen, arányosan szép, mozgalmas vonalvezetésű férfialak, akik vörös zászlókat lengedeztetnek, a zászlók és az alakok egybeolvadnak. Egy következő plakáton Vörös katonák előre! felirat felett négy katonafigura, igen leegyszerűsítetten, valószínűleg páncélban, vállukon puskával, mögöttük végtelen tömegben  érzékeltetve, hogy katonák serege hullámzik.

Lepényeket osztanak a téren gyerekeknek, akik lélegzetet sem véve falják, arcuk a boldogságtól és lepénymaszattól csillog.

Tömeg: Éljenek a lepényosztók! Éljenek a lepényevők! Éljen a forradalmi majális!

Miért ne ordíthatta volna ezt a tömeg, ki kívánhatja a tömegtől a szélesebb összefüggéseket, az éleslátást stb.-t.

Elterjed, hogy Szamuely Tibor népbiztos talpig bőrruhában, kezdetleges repülőgépen utazik Oroszországba, hogy találkozzon Leninnel, kérje tanácsait, majd a Vörös téren szónokol, és Lenin üzenetével tér haza. Odamegy a szószékről lelépő Kun Bélához, és azt mondja: Lenin elvtárs személyesen azt üzeni neked, illetve tanácsolja, ezt már egyszer elmondtam, de megismétlem, hogy legyél kitartó, Béla, legyenek kitartóak a magyar kommunisták és proletárok, és akkor győznek, győzöl, győzünk, Kun elvtárs. Lenin elvtársnak különben látomása van, amit még nem mondtam el, az a látomása, hogy, ha nem habozunk, és eltüntetjük az útból azokat, akiket el kell tüntetni, akik veszélyeztetik a hatalmunkat, a proletárhatalmat, és ha nem válogatunk finnyásan a módszerekben, akkor ő, Lenin elvtárs optimista a jövőnket illetően, mert ez esetben megteremthetjük az egyeduralmunkat, amely nélkül nem győzhetünk, és nem lehet miénk a hatalom, hát ez a látomása, amiből az következik, hogy nincs kegyelem az ellenségnek.

Mit is mondhatott volna mást egy Lenin, hát fogat fogért, de még inkább fogsort fogsorért.

Nagyszerű, Tibor, jegyzi meg Kun Béla, nagyszerű, Szamuely elvtárs. Engem is megkísért egy ilyen látomás, Tibor, és megkísért, hogy nem sokáig leszünk egyedül, a nemzetközi proletárforradalom új és új osztagai sietnek segítségünkre, és akkor együtt azokkal, akik ma még ellenségként állnak velünk szemben, mint most a francia és a román imperializmus csapatai, amelyek nagy sereggel vonulnak a proletár Budapest ellen, megteremtjük Európában a szovjet után a második munkáshatalmat. Képzeld, Tibor, milyen hallatlan dicsőség másodiknak lenni, főleg, ha az első egy Lenin. Megkísért a jövő is, mégpedig az, hogy a most még ellenfélnek fellépő szomszéd országokkal fogjuk előre vinni a nemzetközi proletárforradalmat, hogy megteremtsük a tanácsok nemzetközi köztársaságát. Megkísért, hogy megvédjük mindenáron, bármibe is kerül, megvédjük Magyarország, vagyis a Magyar Birodalom kommunista tanácsállamát, ezt az igazán dicsőséges ágát a nemzetközi proletárforradalomnak, és megkísért a diktatúra, persze a proletárdiktatúra győzelmének levegője, igenis megkísért. De megmondom őszintén, hogy megkísért az is, miszerint esetleg puhák vagyunk, félünk az általunk fakasztott és fakasztandó vértől, holott a vér vörös, és mi is vörösök vagyunk, ráadásul megkísért, ahogy Lenin elvtársat is megkísértette, hogy a vörös vérontás szükségszerű.

A tudatosan élő proletár vért ont, ezt megtanultam gyerekkoromban.

A nap már delelőn áll.

Több cigányzenekar, tagjainak fekete zakóján vörös kokárda, húzzák a forradalmi indulókat, például a Vörös Csepelt csárdásritmusra; és a tömeg táncra perdül, óriási a forgatag.

A kora esti órákban végigzúg a városon egy szokatlanul erős vihar, ronggyá szaggatva a vörös ünnepi díszítményeket.

És Kun Bélának hamarosan menekülnie kell, Bécsbe fut, majd Moszkvába emigrál, és húsz év sem telik bele, bár az nem kis idő bizonyos korszakokban és bizonyos helyeken, Sztálin kivégezteti, nem tudni, hol van a sírja, és egyáltalán van-e, nem szívesen hivatkoznak rá még a kommunisták sem.

 

(Folytatása következik)

                                                           

 

 A szerzőről és más műveiről itt olvashat:

http://www.berkovitsgyorgy.hu/