Flórián, mint már említettem, az unokaöcsém volt, ha nem vér szerinti is, Dezső nagybátyám és Olga nagynéném fogadott fia, aki híresség lett, igazi celebritás, és akit értesített a kormányzat kitüntetésekkel foglalkozó hivatala, hogy ötvenéves születésnapja alkalmából kitüntetik. Mielőtt azonban átadnák a plecsnit neki, tájékoztasson pályafutásának legemlékezetesebb mozzanatairól, hogy az őt méltató beszéd hiteles információkból álljon, bár sok mindent tudnak róla, de jobb volna az ő, Flórián szájából hallani, hát írja meg magáról a legfontosabb tudnivalókat. Flóriánnak nem volt kedvére az írás, nem szeretett írni, tehernek érezte. Szentségelt, és arra gondolt, ha egyáltalán képes rávenni magát az írásra, olyan helyen kell megtennie, amely pszichoterápiás hatást gyakorol rá. Rögtön a törzshelyére gondolt, egy Buda környéki klubra, amely sok más hozzá hasonló, bulvárlapokban szereplő, híres ember találkozóhelye volt.

Miközben legújabb Saabjával a klubba hajtott, azon töprengett, mit áruljon el magáról és mit ne, melyik oldalát mutassa meg és hogyan. Talán azt kellene hangsúlyoznia, gondolta, milyen mélyről indult, és, ennek ellenére, milyen magasra jutott, mégis maradt az, aki volt. Már mondta is képzeletben, mondta magában és magának, mintha tollba mondaná ott, a kocsiban, hogy fogadott apja, Dezső halála után fogadott anyjával, Olgával olyan szegényen éltek, hogy húst soha nem láttak a tányéron. Különben hálás az örökbefogadásért, származásáról mit sem tud, csecsemőként kitették az utcasarokra.

Azt nem köti a kitüntetésosztók orrára, gondolta, hogy a szereplésen kívül semmi sem érdekelte igazán, nem abban gondolkozott, hogy mérnök legyen, orvos, jogász, színész és így tovább, hanem hogy híres legyen. Diploma kell, azt tudta, a legkönnyebben megszerezhetőre hajtott, tanítóképzőbe iratkozott, de meg sem fordult a fejében, hogy tanítson. Aztán évekig nem történt vele semmi, kereste a helyét, természetesen feljött Budapestre, hogy meginduljon a híressé válás útján, de megakadt. Alkalmi munkákból tengődött, mélységes boldogtalanságban élt. Például elszegődött éjjeliőrnek, majd temetkezési vállalkozóhoz sminkesnek, halottak arcát kozmetikázta. Leírja-e mindezt vagy ne, még nem döntötte el. Azt viszont biztosan nem árulja el, hogy inni kezdett, súlyosan sokat ivott, hogy valami boldogságot kicsikarjon az élettől.

Lezserül volt Flórián öltözve, szürkéskék, koptatott Rick farmerban, fekete, magas szárú Owens sportcipőben, fehér Zara pamutpólóban és fekete, könnyű szövetből készült Todd Snyder félkabátban.

Megérkezett a Saab kocsival a klubhoz, leparkolt, belépett, és széles mosollyal üdvözölte az ott ülő társaságot, sziasztok, csaó, csá, nem, nem, nem ülök le most sehova, szabad asztal kell nekem, írnom kell, jelentette ki hangsúlyozottan. Nocsak, Flórián, csak nem léptél fel írónak is, no még csak ez hiányzott, baszd meg. Flórián csak vigyorgott, integetett, és leült egy asztalhoz, maga elé téve papírt meg tollat.

A klub bútorai különböző korokból származtak, a barokktól a rokokón és a biedermeieren át a szecesszión és az art decón keresztül a csőbútorig, a szocreálig, meg a manapság legdivatosabbnak számító műtopiig. A világítás, a módinak megfelelően, homályosan szürkének tetszett, viszont az asztalokat mintha reflektorok világították volna meg.

Azt is hülye lenne elárulni, gondolta, miután rendelt egy száraz martinit, hogy amikor meglátott egy felhívást, miszerint jelentkezni lehet modellnek, hát jelentkezett, és mivel magas volt, sovány és jó mozgású, ugyanakkor furcsa, kissé merev nézésű, hát szavaztak rá, továbbjutott, ámde a végszavazás előtt, valami sokadik érzéktől vezettetve, odament a zsűrielnökhöz, és felajánlotta, hogy meglátogatja. Nana, kisfiú, mondta a zsűrielnök, nem tudod te, mire vállalkozol. És alighogy belépett az előszobába, a zsűrielnök, aki csak úgy meztelen testére vetett köntösben várta, máris Flórián szájára tapadt, miközben a hálószoba felé vezette, lelökte az ágyra, letérdepelt elé, kicipzározta a farmerjét, és szakértő módon szopni kezdte. Gyorsabban, túl lassan csinálod, morogta Flórián undorodva, pofa be, és ne tegezz, rivallt rá a zsűrielnök, a lassúság a specialitásom, fiúcska, majd kivette Flórián farkát a szájából, szinte kiköpte, hasra feküdt az ágyon, köntösét ledobva magáról, és igyekezett Flórián hímtagját belehelyezni a segge lyukába. Ámde az a farok igen aprócskára zsugorodott, a kurva anyádat, akkor minek jöttél, kiabált a zsűrielnök, mire Flórián gyorsan a nyelvével hatolt be a zsűrielnök hátsójába, aki többször is elélvezett. Így hát Flórián sikerrel járt, és divatbemutatók állandó szereplője lett.

Bírta, hogy kisminkelik, hogy megcsinálják a frizuráját, hogy divatos ruhákat viselhet, hogy mutogathatja magát. Hidratáltatta a bőrét, lakkozta a körmét, kiszedte a szemöldökét, a mellkasát gyantázta. Az utcán is úgy haladt, mint a pódiumon, a kifutón, feltűnést is keltett, és ezt nagyon élvezte. Azt azért sokkal kevésbé bírta, hogy a zsűrielnök szeretőjének kellett maradnia, nagy teherként cipelte, és hogy elviselje, még jobban elmerült az italozásban, és most már füvezni is kezdett.

Mint modelltől elfogadták a nevezését az éppen akkoriban megindult férfiszépségversenyekre, és ezen jómagam, amikor megtudtam, elbámultam, hisz rondának tartottam, és bár nem ért el helyezést, viszont közvetítették a szépségversenyt, így Flórián feltűnhetett a képernyőn. És, döbbenetemre, szó szerint feltűnt, ugyanis szomorú pillantásával, lefelé görbülő szájával, rezzenéstelen arckifejezésével, ami születési rendellenesség volt nála, arcidegbénulás okozta, megkülönböztethetővé vált a többiektől, és ez elég lett ahhoz, hogy az egyik televíziós csatorna hírigazgatója, egy középkorú hölgy, szeretőként alkalmazza, s egyúttal riportert csináljon belőle. Persze a kitüntetést osztóknak semmi közük ehhez, gondolta Flórián.

Különben beszédhibás volt, raccsolt némileg, a szavak végét elharapta, sok néző levelet is írt, milyen riporter az ilyen, de a beszéde megtetszett egy adásrendezőnek, aki úgy vélte, Flórián egész egyénien artikulál, bár azért logopédushoz járatta, aminek eredményeképpen Flórián igen sajátosan kezdett hangsúlyozni, hát nem menekülhetett meg attól, hogy kinevezzék műsorvezetőnek, és mivel elütött az összes többi műsorvezetőtől, a közönség emlegetni kezdte. Nem a téma számított neki, az tök mindegy volt számára, csak a képernyőn lehessen, mert nem az a lényeges, miről beszél, vélte, hanem az, hogy tízezrek, sőt százezrek lássák. Úgy gondolta, nem a mondandója a fontos, hanem ő, saját maga. Valamennyire a téma is számít azért, látta be, főleg amíg nem híres az ember, de olyan témákba vágta a fejszéjét, amelyek sikert arathattak, népszerűek voltak, és csak olyanba. Persze titokban kell tartania, hogy így viszonyult, az ellenkezőjét kell írnia, gondolta, ahogy mindig is az ellenkezőjét nyilatkozta, és ha a kitüntetést osztók tisztában vannak is azzal, milyen műsorokat vezetett, majd megideologizálja, hogy azt nem úgy kell venni.

Egyszer mint híres fotóművészt meghívott a műsorába, és az adás csaknem botrányba fulladt, mert alig bírtam palástolni felháborodásomat, ugyanis Flóriánt nem a fotózás érdekelte, hanem azt akarta, meséljem el a szexuális életemet, milyen női testrészekre bukom, de kitértem, és a műsornak a tervezettnél hamarabb vége szakadt, reklámokkal kellett kipótolni. Nagyon hülyén viselkedtél, mondta Flórián bosszúsan, magad alatt vágtad a fát. Nem szeretem nyilvánosságra hozni azt, ami csak rám tartozik, mondtam mérgesen. Megragadhattad volna az alkalmat, hogy ne csak szakmai mivoltodban mutatkozz meg, hanem mint egyéniség, személyiség, de elmulasztottad, és micsoda gőggel, jegyezte meg Flórián, nem is lesz belőled valaki. És röhögött, gúnyosan röhögött.

Akkor már dőlt hozzá a pénz, megalapította saját kommunikációs és reklámügynökségét, amelyet hamarosan reklámfilmek gyártásával is kibővített, aztán betársult egy marketingcégbe. Mindegyik elsősorban az ő és párja, Kamilla hírnevét volt hivatott terjeszteni; sőt Kamillával együtt esküvőszervezői meg temetkezési vállalkozásba fogott. Hogyan magyarázza meg ezt a kitüntetést osztóknak? Mondjuk, majd azt fejti ki, egyszerűen azt, hogy több lábon kell állni.

Évekkel ezelőtt felajánlotta nekem, kísérjem nyomon fotókamerámmal a különböző műsorait. Fekete Prada öltönyben fogadott, azonnal rátért arra, hogy végre itt az alkalom a magyar Hollywood megteremtésére. Felolvasott egy jelenetet az egyik forgatókönyvéből, amit ő jegyzett, de mással íratta: A főszereplő belép a hálószobájába, és észreveszi, hogy konfettivel, rózsaszínű, fehér és szürke konfettivel szórták tele az ágyat, gyanút fog, az ágy fölött lévő tükörbe nézve megpillant egy árnyékot a sarokban álló paraván mögött, az árnyék lassan megmozdul, vár, a főszereplő az ágyhoz megy, lezserül fütyörészve, az éjjeliszekrényhez hajol, aztán még lejjebb, úgy tesz, mintha a cipőfűzőjével vacakolna, közben benyúl a fiókba, és előveszi a hangtompítós 25-ös Walthert, aztán elindul a fürdőszoba felé, miközben számol magában, öt, négy, három, közben hirtelen irányt vált, és felemelt pisztollyal egyenesen a paraván felé rohan, kettő, egy, és a fej magasságát megsaccolva meghúzza a ravaszt, kétszer, vér spriccel a falra. Megkérdezte tőlem, nem árulva el, hogy egy amerikai regényből másoltatta ki, mi a véleményem? A vér már közhely, mondtam, unalmas, legalábbis egy ilyen jelenetben. Na ne, Ckó, jelentette ki, ez a jelenet csúcs, annyira király. Mélyen hallgattam. Szóval nem vállalod, Ckó? Hát jól jönne a pénz, Flórián, mondtam, de nem vállalom. Nagy jövőt nem jósolok neked, Ckó, de már jelent sem, mondta Flórián, sőt a múltadat is lenullázod.

Mit tegyen, ha megállíthatatlan lett, mert az lett, de erről mélyen hallgatni fog, határozta el, szinte nem is kellett már tennie semmit ahhoz, hogy feltűnjön mint mókamester, játékmester, ceremóniamester, vetélkedők vezetője. Látható lett szakácsként főzőműsorokban, holott fogalma sem volt a főzésről, persze majd azt írja, hogy kitűnően főz. És meg akarta mutatni, hogy most már nemcsak a hatalmas nézőszámot vonzó témákban van otthon, és műsorába vett olyasmiket, mint balatonvidéki festők modelljeinek kiléte, az Alföld búzájának egyedülálló minősége, vagy mit adott a magyar feltalálok zsenialitása a világnak. Azt azonban már esze ágában sem lesz megemlíteni, gondolta, hogy egyáltalán nem a modelleket, a búzaminőséget vagy a feltalálókat vélte érdekesnek, hanem saját magát, rá is tért az emlékeire gyorsan, milyen volt, amikor ő is modell volt, hogyan tudta és tudja megkülönböztetni a búzát az ocsútól, könnyen, hisz még gyerekkorában megtanulta ott, vidéken, és sejtelmesen utalt arra, hogy nemsokára mint feltaláló lepi meg az országot, világot.

Azon is eltöprengett, hogyan adja elő, miért szervezett saját popegyüttest, amikor egyetlen hangszeren sem játszik, és kottát sem tud olvasni. Na jó, hát majd elmagyarázza, határozta el, hogy viszont az éneklés egy sajátos képességével született, ezt szerette volna megmutatni, ennek lehetőségét megteremteni, és csak a rosszakarói terjesztik, hogy nincs hangja, viszont akik tárgyilagosan közelednek hozzá, értékelik, hogy tökéletesen újszerűen énekel, egyszerűen hasból, mint senki más, no meg azzal a sajátos beszédhibával, amely érdekessé teszi, feldobja éneklési módját, és persze a saját dalszövegeivel, de ahhoz semmi közük a kitüntetést osztóknak, hogy plágiumért beperelték.

És nyilván azért figyeltek fel rá a kitüntetést adományozok, mert reggel műsort vezet a képernyőn, délelőtt mókamesterkedik a rádióban, délután a reklámcégében tevékenykedik, majd este fellép a zenekarával, miközben a televízióban a hírességekkel készített beszélgetéssorozatát adják. Hát mondjanak még egy ilyet! És egy regényen is dolgozik, árulja majd el, amelynek témája a nemi eltévelyedések, persze erkölcsi alapon, és persze nem ő írja, hanem íratja, elég sok pénzért. És nem rest számtalan zsűriben is feltűnni, sokak szerint markáns véleményeivel, pedig az milyen fárasztó. Festeget is, fogja közölni a kitüntetésosztókkal, és ezzel a szócskával, hogy festeget, de a képeit nem mutatta még meg senkinek, a megfelelő alkalomra vár, amely ha elérkezik, és tudni kell, mikor érkezik el, ez is tehetség dolga, akkor majd kiállít. Azt azonban titokban fogja tartani, hogy nemrég producerirodát alapított, így aztán a legkülönbözőbb produkciókra szánt pénzeket maga kezelheti, és ez nem rossz üzlet. És átfutott rajta, hogy a legfrissebb műsoráról, amelyben szűz fiukat hoz össze szűz lányokkal, szüzeket, legalábbis szüzeknek mondottakat, és rejtett kamerával követi, hogyan és mint jutnak el az első nemi aktushoz, arról jobb hallgatnia, bár nyilván a kormányzat kitüntetésekkel foglalkozó hivatalának munkatársai ismerik, hisz elterjedt, milyen rengetegen nézik.

Azt sem köti a kitüntetést osztók orrára, hogy egy huszonegy sarkú, mozaikkővel burkolt falú, többteraszos házban lakik, amelyben nyolcszögletű a nappali, nyolc, falra festett piros rózsával, piros oszlopokon nyugvó galériával, ahová a fény üvegpadlón keresztül hatol be. Ebből nyílik, de csak optikailag leválasztva, a zebránó csíkozású bútorokkal és tizenhat személyes asztallal ellátott ebédlő, amelyet fényes fehér pult választ el a krómozott gépekkel teli konyhától. A hangjukkal irányíthatják, Kamilla és ő, az elektronikus vezérlésű világítást, meg a zárszerkezeteket, a redőnyzetet és a médiafalat. A hálószoba egyik falának hatalmas tükrében szépen tükröződik az ágy. No és a kád hatszáz literes, az alagsorban meg wellnesshelyiség található, finn szaunával és jakuzzival. Van három kis antik kávézóasztala az ebédlőben, vannak francia rokokó tükrei az előszobában, Noguchi lámpák a dolgozóban, szecessziós és Chippendale fotelek, meg Paisley mintás párnák itt-ott. Ehhez viszont senkinek semmi köze sincs.

Azt azonban még el kell döntenie, traktálja-e a kitüntetésosztókat a kedvenc ételeivel, mint a báránnyal töltött szőlőlevél görögösen, fácánhúsos-tejfölös káposztarolád, fahéjas padlizsán, spenótos, prágai sonkás gombasaláta. Amit viszont a széles nyilvánosságban elterjesztett, azt elárulhatja, hogy a különleges zenéket szereti, mint Tiziano Ferro, Atomic Kitten, LeAnn Rimes, Noir Désir együtteseit és számait.

Eldicsekedhet azzal is, gondolta, hogy belekóstolt az autóversenyzésbe, ez számára elképesztő adrenalinbomba, amikor a rajtrácsnál áll, és ott van alatta egy elképesztő kocsi, a lelkében meg a győzelem iránti vágy, miközben pedig inkább az örömet keresi, nem a nyerésre hajt, általában a mezőny végén is végez, mert egy bizonyos sebességen túl nem merészkedik. Nem fogja titkolni azt sem, hogy nemrég talált rá a hot jogára, amely olyan testi és lelki stabilitást ad számára, amit eddig elképzelni sem tudott. És szívesen raftingol és búvárkodik is, mert a veszély ösztönzi, de csak addig, írja majd le, mint elhatározta, amíg képes felelni magáért, amíg képes teljes nyugalommal megőrizni a higgadtságát, és józanul, tiszta fejjel gondolkodni meg így is cselekedni minden helyzetben. Hogy ez nem igaz, mármint a raftingolás és a búvárkodás, ahhoz senkinek semmi köze. Fel fogja hívni a kitüntetésosztók figyelmét, hogy amikor ejtőernyővel ugrott, a saját ugrását riporterként közvetítette, de azt nem elárulja el, hogy helyette más ugrott, és előre felvették a közvetítést, azt játszották le. És szerényen előadja majd, hogy félórát töltött az állatkert oroszlánjai között, fotósok kereszttüzében, az egyik oroszlán megkóstolta a kabátját, de ő, Flórián hangoztatta, hogy nem akarta bántani az az oroszlán, csak kíváncsi volt a kabát minőségére, azt viszont eszében sincs senki orrára kötni, hogy az oroszlánok hatalmas adag nyugtató injekciót kaptak. Azt is hangsúlyozza majd, kissé sajnáltatva magát, hogy ő nem olyan rétegből származik, amelyben a lovaglás megszokott dolog lett volna, már nem is tudta megtanulni, ugyanígy a vitorlázást sem, és ezen kesereg, viszont a fiát négyéves korától mindezekre taníttatja. Átúszta már a Balatont, tér ki majd erre is, és hazugsággal fogja vádolni a médiát, amely világgá kürtölte, hogy egy külön csónak követte, és abban néha megpihent. És megerősíti azt a nyilatkozatát, hogy futni fog bikákkal Pamplonában, de azt természetesen elhallgatja, hogy eszében sincs megvalósítani. A blogjára azonban felhívja a figyelmet, mert azt is ír, pontosabban írat, legutóbb arról, hogy a kutyái, három van, a személyi edző feladatát látják el mellette, ugyanis velük futkározik, legszívesebben erdőben, az egyik eb neve Schwarzenegger; sokat szerepelnek együtt, megtörtént nem is egyszer, hogy a kutyát ismerték fel az utcán, egy fehér pofájú fekete komondort, és nem őt. Imádja a három fehér egerét, már szerepelt velük. Sapkagyűjteménye igen nevezetes, ötvenkét sapkája van, ahány, annyiféle, mindenhonnan hoz, ahol csak jár a világban.

Azt nyomatékosan közli majd, határozta el, hogy évekkel ezelőtt rákos lett, erről nem is egyszer nyilatkozott, de meggyógyult, mivel a házukhoz közeli iskolából az ablakuk alá jött vagy ötven gyerek, és kiabálták, gyógyuljon meg, de a kitüntetést osztóknak ahhoz semmi közük, hogy az ügynöksége ötlötte ki a rákot, és szervezte meg az egész akciót.

És igen hangsúlyozza majd, határozta el ezt is, hogy az új műsorában fellép a globális felmelegedés ellensúlyozására a Dunántúlon, fellép a Tisza áradásának megakadályozása érdekében, fellép a mellrák ellen, elsősorban a magyar, honi mellrák ellen, és bevonja feleségét, Kamillát, mert Kamilla már legyőzte a mellrákot. Ez is hazugság persze, de jól kamatozik, tudniillik Kamilla mellét sok adásban lehetett már látni, ezáltal igen híres lett az a cici. Kamilláról szólván, aki színésznő, majd elmondja, hogy van benne spiritusz, igazi egyéniség, sajátja az a valami, ami képes őt, Flóriánt, meg persze a közönséget felvillanyozni. A tenyerén hordozza, és az ő kis királynőjének nevezi.

Hirtelen megjelent a Flóriánnál tizenöt évvel fiatalabb Kamilla, széles mosollyal. Laza, kétszárnyú lokniban viselte a haját, hasa horpadtnak tűnt, alakja kifogástalannak. Kissé kimódoltabban festett Flóriánnál, mert okkersárga, fekete virágmintás, vékony Rodarte vászonnadrágot vett fel, citromsárga, egygombos Stella McCartney selyemzakót, fehér csipkés Versace blúzt, amelyen átsejlett hatalmas melle, és igen magas sarkú, nyitott, sötétlila Luciano Padovan cipőt. Az órája Movado volt, és más ékszert nem viselt, csak a kisujján egy aranygyűrűt gyémánttal, és a bokáján egy kis aranyláncot. Karmazsinvörösre kente be az ajkát, és párosította az elég nehezen megteremthető füstös szemmel, ahogy kifinomult névrokona, Camilla Belle próbababa, és őt is, Belle-hez hasonlóan, a pézsma és tubarózsa illata lengte körül.

Flórián mérgesen rászólt Kamillára, baszd meg, Kamilla, kár volt most ide tolni az arcodat, tudhatnád, koncentrálok, és azt is tudhatnád, miért, a kurva életbe, ne zavarj. Kamilla mosolygott, rendelt ő is egy száraz martinit, és biztosította Flóriánt, hogy csak segíteni akar neki. Kösz, abból nem kérek, mondta Flórián. Hát akkor csak ebédelek, mondta Kamilla.

A pincérek hozták a martinit, majd megkérdezték, mi legyen az ebéd. Flórián diktálta, batyuban sült laposhal provence-i fűszerkeverékkel és citromkarikákkal, Eric Ripert szakács receptje alapján, majd marharostélyos görögszénamaggal fűszerezve, hozzá zöldségköret, Marc Forgione séf után szabadon, aztán fagylaltkehely, többféle gyümölcs, és valami különleges francia vörösbor.

Figyelj, Kamilla, mondta Flórián, írhatom azt, hogy reneszánsz embernek érzem magam? Miért ne írhatnád, mondta Kamilla, a papír mindent elbír. Majd megokolom azzal, jegyezte meg Flórián, hogy a reneszánszban a tehetség egyenlő volt a sokoldalúsággal, és engem Leonardo szelleme irányít, ugyanis szeretném hinni, hogy a magam sajátos világra nyitottságával én is olyan sokoldalú ember vagyok, mint az a nagy festő, és a tőlem elvárható legmagasabb szinten működöm. Leonardo és te, Flórián, hát ez igazán kitűnő párosítás, jegyezte meg Kamilla. Csak ne gúnyolódj, megkérlek, mordult fel Flórián. Kamilla nevetett, te mint reneszánsz ember, ez jó.

Belépett a klubba egy szupervékony csaj, fehérbársony rövidnadrágot viselt, piros, lenge selyemblúzt, átlátszott fehér, dúsan csipkés melltartója, piros-fehér csíkos óriástalpú csizmában lépdelt, amelyen ezüst jelvények csilingeltek. Megtorpant, amikor észrevette Flóriánt. Hé, Flórián, kiáltott fel, és megkérdezte, mintha Kamilla ott se volna, hol van a csajod, Felícia? Szia, Melánia, mondta Flórián, menj a picsába. Annabellának hívnak, Flórián, mondta a csaj. Tisztára Melániának nézel ki, mondta Flórián, de ha Annabella vagy, akkor szia, Annabella. Tetszik a szerkód, Annabella vagy Melánia, mondta Kamilla. Ja, olyan kis bolondos retro fazon, mondta Annabella. Képzeljétek, hatféle szereplésem volt ma, folytatta, ki vagyok nyuvadva. És hozzátette, különben láttalak, Flórián, az operabálon, amint karonfogva erkölcsi támaszt nyújtottál Felíciának, a csajodnak, annyira édes volt tőled. Bébi, nem voltam az operabálon, csattant fel Flórián, nem ismerek senki Felíciát, de megismétlem, hogy olyan melániás a fazonod. Flórián, egészen biztos vagyok benne, hogy ott voltál az operabálon, mondta Annabella, láttalak, amikor beálltál egy fényképhez, aztán beültél egy borzalmas fekete kocsiba, egy Saabba, de ha nem tudnád, a Saab már igen ciki. Kurvára ki van zárva mindaz, amit elnyavalyogtál, bébi, mondta Flórián, de most már kopj le, de gyorsan. Jó, jó, Flórián, rögtön olajra lépek, mondta Annabella, csak még annyit, hogy Felícia… Fogd be a pofád, cicababa, harsogta Flórián, és tünés. Ugyan, Flórián, szólalt meg Kamilla, hadd csacsogjon ez a kis kurva, és jóízűen nevetett. Majd megkérdezte, tényleg, hol van Felícia? Na jó, Kamilla, ne játszd az eszed, megkérlek, mondta Flórián.

Miután befejezték az evést, Flórián előadta Kamillának, hogy mit hangsúlyozna a kitüntetést osztóknak. Hát a következőt: Mikor apa lettem, megváltoztam, azóta felelősségteljesebben viselkedem, odaadó vagyok, gondoskodó, a gyerek türelemre tanít. Egy keresztény közösség által működtetett családi napközibe járatom a fiamat, ahol szeretetteljes a légkör. Különben is szeretetbombákat robbantgatok a fiam körül. A szeretetben hiszek, az tartja életben az embert. A család jelent nekem mindent. Lelki rokonságot érzek a magasra törő, társaságot kedvelő tölgyfával, amely példás együttélést valósít meg a csiperkegombával. Szeretek adakozni, alapítványt hoztam létre kimondottan hajléktalan gyerekek számára, csapatot szerveztem az ilyen szerencsétlen fiúk, lányok felkutatására, és fedél alá próbálom juttatni őket. Jó ügyért örömmel vállalok kockázatot, hozok áldozatot, kiállok akár hevesen is a véleményemért, az öncélú, felesleges vitát azonban nem szeretem, és tudatosan kerülöm. Valamifajta néptanítónak érzem magam, hiszen tanítóképzőt végeztem. A sztárság egyáltalán nem érdekel, ahogy önmagában a vagyon sem. A mi országunkban mindenki híres akar lenni, mert bemagyarázzák nekünk, hogy boldoggá tesz, de engem az tesz boldoggá, ha kiülhetek a teraszomra, a családom körében, és nézzük a tenger felett vöröslően lenyugvó napot, és közben elszívok egy hatalmas kubai szivart. Ez az élet értelme, a többi csak játékos körítés. Szeretünk fejest ugrálni a tengerbe, szivárványban gyönyörködni a kisfiammal, kettesben mantrázni a feleségemmel, aztán visszabújni az ágyba, szeretjük az utolsó előtti pillanatot megélni, érezni, hogy szükség van ránk, imádunk lemenő napfényben napraforgótáblát csodálni, macskadorombolásra elaludni, még egy levegőt venni, a spiritualitás útjára lépni, vadetetőről állatokat lesni, szelek szárnyán repülni, epret enni vaníliafagylalttal.

Kitűnő, kitűnő, Flórián, mondta Kamilla, nagy vagy.